Miért gyenge az immunrendszerünk?
Miért a Sunrider?
Belépés

Miért a Sunrider?

Miért a Sunrider?
Nyitott ember lévén mindig keresgéltem olyan módszerek, lehetőségek után, amelyek az egészség javításában, megőrzésében kiemelkedő eredményeket tudnak felmutatni. Így találkoztam 1999-ben a Sunriderrel. Ez a amerikai székhelyű világcég a legnagyobb figyelmet fordítja arra, hogy az általa előállított gyógynövény koncentrátumok minősége kiváló legyen. A Sunrider az USA-ban a legmagasabb élelmiszerbiztonsági tanúsítvánnyal rendelkezik, ebből a színvonalból a tulajdonosok nem engednek. Általában az alapanyagok 20%-a megy a selejtbe, mert nem felelnek meg annak a minőségnek, ami iránt a tulajdonosok elkötelezték magukat. Ez számomra egy olyan bizalomerősítő magatartás, amely több mint 20 éve tart.
A Sunrider termékek alapfilozófiája a regeneráció, amely négy alapelvre épül. Elsőként említem a tisztítást és táplálást. Ez egy párhuzamos folyamat, melynek alkalmazásával a test egyensúlyba kerül, azaz elérjük az optimális egészséget. Aztán következik a megfelelő minőségű ételek fogyasztása, amelyekkel tápláljuk a szervezetünket. Szeretném  kiemelni, hogy ha lehetőségünk van rá: kerüljük a vegyszereket. A harmadik fontos terület a változatos táplálkozás, hiszen önmagában egyetlen növény sem biztosítja a tökéletes egyensúlyt.
Végül pedig a tulajdonosok szakértelme, amely a legfontosabb a négy alapelv közül. A   növényi koncentrátumok az ősi  és a modern tudományok kitűnő kombinációjával, magas színvonalú technológia alkalmazásával készülnek, amely a legalkalmasabb egészségünk megőrzésére. Itt újra kiemelném a bizalmat, ha tehát Sunrider termékeket fogyasztunk biztosak lehetünk abban, hogy tiszta, a szervezetünkre építőleg ható növényi élelmiszerekkel táplálkozunk. Ez a tényező életünkben egyre inkább felértékelődik, elég csak a napjainkban történt eseményekre gondolnunk. Sajnos az egészségügyi szakemberek szerint a jövőben is számítanunk kell hasonló történésekre.
Tudjuk, hiszen igen sokszor hallottuk már, hogy bármilyen fertőzés esetén az immunrendszernek döntő szerep van. Soha nem a kórokozó betegítő ereje, hanem mindig a fogékony szervezet az, ami végső soron felelős a betegség létrejöttéért. Ez az oka annak, hogy egy adott vírus miért nem betegít meg egyformán súlyosan mindenkit.  A fertőzések elleni védekezés leghatékonyabb módja az immunrendszer jó állapotban tartása. Ez pedig egészséges étrenddel és a Sunrider készítményeivel egyszerűen megoldható.
Szeretném hangsúlyozni, hogy a regeneráció módszere nem a hiten, hanem a tapasztalaton alapszik. Erről én bátran beszélhetek, mivel több mint húsz éve fogyasztom ezeket a növényi koncentrátumokat, amelyek fiatalon tartanak és az egészségem is rendben van.
A sunrider egy esély arra, hogy felvegyük a harcot az egészségünket veszélyeztető vírusokkal, jól tudjunk teljesíteni a munkánkban és hogy életünk ne betegségekkel, fájdalmakkal teljen el.
Ahogy szokták mondani: „ Ön dönt”
 
A Facebook adatlapodon később is megtalálod ezt az oldalt, ha a Megosztás gombra kattintasz.